Miután…

… egy kicsit visszanőtt a kezemre a bőr, már tudtam huzamosabb ideig kaszálni. Az első két adag szénát elvittem az erdei barátomnak, ő meg adott érte mézet. Most megint le van kaszálva kb. ezer négyzetméter, meg is van forgatva, de már nem tudom elcserélni mézre. Úgy néz ki, ezen a héten már át tudok költözni a házba, amibe szertettem volna eredetileg is, és ott lenne hely arra, hogy ha gyorsan összedobnék néhány ketrecet, akkor nyulat tarthatnék. Azokkal akkor fölzabáltatnám a szénát, hacsaknem a pesti barátaim, ha lejönnek, nem szeretnének hatalmas szénakazlakban romantikázni 🙂 Meg is beszéltem az erdei barátommal, hogy hogyan is kell ezt, mert ő ért hozzá, s mivel az egyik legigénytelenebb állat, nyilván meg is fogom csinálni. Nála szeptember végén lesznek az első levágható nyulak. Akkor meg akarom nézni, hogyan kell. Mármint levágni, megnyúzni.

Advertisements

honnan szerezzünk komposztank valót?

A polgármesterrel már korábban megbeszéltem, hogy a közterületi zöldhulladék nyugodtan landolhat a telkemen. Tegnap délután ez a látvány fogadott:

Image

A méretarányosság szemléltetésére hagyományosan először egy banánt akartam használni, de megtalálod a biciklit? 🙂

Itt

Hétfőn, május 12-én leköltöztem NSZK-ba. Ha az időjárást jelnek tekintem a leköltözésemmel kapcsolatban, akkor simán skerázhatnék vissza Pestre. Lényegében ki sem tudtam mozdulni a házból, még szerencse, hogy kaptam két napnyi fordítást, különben meghülyülök. Tegnap mondjuk átautóztam a Városba (12 kilométer). A falu határában láttam egy hatalmas, majd másfél méter átmérőjű törzsű kidőlt fát – ez egy kicsit feltette bennem a kérdést, hogy ugyan jó ötlet-e most a városba menni, ahová az erdőn keresztül vezet az út? Megkockáztattam, és nem lett semmi baj.

Eredetileg úgy volt, hogy mivel errefelé 15-20 ezret kérnek egy hónapra egy házért, és van is kiadó, meg szép és jó, kiveszem azt, és odaköltözöm. Szóval nem hippi busz. Le is beszéltük a tulajjal, hogy akkor ez lesz, csak még odaígérte két hétre valami németeknek, de egyelőre nem lehet tudni, májusban mikor jönnek. Még nem jöttek. Nekem viszont már nagyon itt kell lennem, mert Pestről nem tudom intézni a dolgokat, meg amúgy is mit keresek én már ott? A polgármester felajánlotta, hogy addig lecuccolhatok és lakhatok az egyik önkormányzati lakásban, ami ha nincs is túl jó állapotban, azért használható. Nincsenek nagy igényeim, de erről a házról csak kívülről készítettem fényképeket, a belsejét remélem hamar elfelejtem. Mivel a konyha, ami kb. nyolc négyzetméter, volt a legsikeresebben kialakítható úgy, hogy megfeleljen a higiéniás igényeimnek, oda költöztem be. Fűtés nincs, a hetem fénypontja az volt, hogy tegnap beüzemeltem a villanytűzhelyemet, sütöttem egy csirkét, és így délutánra viszonylag meleg lett.

Térképezgetem fel, hogy mit, hol, kivel lehet beszereztetni, megcsináltatni, ebben a polgármester sokat segít. Honnan szerezhetek olcsón akácoszlopokat, ki fúr vagy tisztít kutat, ki csinálja meg az elektromosságot a telkemre?

A faluban van két kocsma, az egyikhez egy kisbolt is tartozik, az reggel 6-tól délután 1-ig van nyitva, pékárút kb. 8-ig lehet kapni, amúgy igazából semmit. Ja, de, cigit. Minden nap jár CBA-s mobilábécé, mobil húsbolt, és FamilyFrost. Viszont ennél egyszerűbb, hogy a helyi iskola konyhájára be lehet fizetni ebédre. 445 forint egy étkezés – ma csirkeragú leves és lekváros bukta (3 hatalmas) volt. Asszem megéri.

Természetesen van már tervezőm is, nem is akármilyen, kifejezetten ért a szalmabála építéshez és igen gondosan készíti a terveket. Nagy szerencsém van a helyi építésügyi hatóság emberével is, mert abszolút nem zárkózik el a szalmabálaháztól, sőt kifejezetten segítőkész. Az építési terv még nincs leadható állapotban, de már közel vagyunk hozzá. A bontási kérelmet (a korábbi posztom képén a jobb oldali, alig látható ház) viszont hétfőn elvileg leadhatom.

Januárban

A hónap első felében lementem NSZK-ba M.-ékkel, akiket még az exfeleségemen keresztül ismertem meg. Ők egy természetgyógyász, bionergetikus, REIKI mester, meg még számos olyan kifejezésekkel illetendő házaspár, amilyen kifejezésekben én egyáltalán nem vagyok járatos. Alapjában véve szkeptikus természet vagyok, de elég nyitott mindenre, amit látok, hallok, és az évek tapasztalatából már abban is bizonyos vagyok, hogy vannak dolgok, amik nem úgy működnek, ahogyan azt a fizika törvényei és a hagyományos logika szerint elképzelné az ember. Biztos vagyok például abban is, hogy olyan energiák működnek a világunkban, amelyek nem mérhetők műszerekkel, de arról hogy ennek „tudományosításában” pontosan mire jutattak M.-ék, csak sejtéseim vannak. Ugyanakkor, ha már egy ház felépítésének feladatát tűztem ki magam elé, ráadásul olyanét, amelyben jó eséllyel az életem hátralévő részét leélem, úgy gondoltam, nem árthat ilyen téren is tanácsot kérni. S ha másért nem is, idősebb, tapasztaltabb embertől mindig kérjünk tanácsot főleg, ha még kedveljük is őket (ha nem, úgy persze nehezebb, de még akkor is hasznos lehet). Szóval, megkértem M.-éket, hogy mondjanak véleményt az általam kijelölt házhelyről, s ha szerintük az nem jó helyen van, javasoljanak, mérjenek be másikat. Ha hiszek benne, ha nem, azért az nagyon nagy megnyugvással töltött el, hogy rendkívül jó véleménnyel voltak a telek energiáiról. Kimértünk egy viszonylag pontos alapterületet az elképzelésem alapját, sőt, mivel felmerült az is, hogy akár építhetnék az út másik oldalára is, ott is kimértünk egy házhelyet. Na, ennyit az okkultizmusról. Az viszont megdönthetetlen tény, hogy hazafelé az M7-esen a Marché-ban velük ettem életem legfinomabb vegetáriánus ebédjét – én, aki hús nélkül valószínűleg csak néhány órát maradnék életben.
Míg ők méregették az energiákat, én meg az alapján szúrogattam le a nyírfaágakat, egy korábbi beszélgetésünkből kifolyólag megkörnyékezett az immár telekszomszéd házaspár V.-ék, akikkel gyorsan meg is egyeztünk, hogy megveszem tőlük a telküket, ezzel közvetlenül további 3200 nm-rel bővítve az enyémet. Az eredeti telket a romos házzal drágán vettem, tudom, ezzel kapcsolatban nem voltak illúzióim. Ugyanakkor én mindig úgy gondolom, hogy „what goes around comes around”, és ez a helyzet most pontosan erről szólt: lényegében fillérekért bővítettem a földemet, ami így már közel van a 2 hektárhoz, és még V.-ékkel is jó viszonyba kerültem. Másfél hét múlva alá is írtuk az adásvételit.

A hónap egy másik nagy eseménye, hogy szintén az exem közreműködésével lett egy lovunk (szóval, hogy majd én tartom, ő meg lovagol rajta). Egy gazdag kisasszony kapott másikat, újat, ezt meg – Minit – már nem akarja tartani. Szóval nem mai darab, de azért van bennem még jó pár év, és gyönyörű, fegyelmezett, nagyon odafigyelős, kifejezetten alkalmas gyerekek lovagolni tanítására. Ez különösen örvendetes az én számomra is, mert lovagolni körülbelül annyira tudok, hogy láttam már olyan embert, aki lovon ült. Szóval nemhogy még házam, nem hogy még tervem, de tervezőm sincs – istállóról nem is beszélve -, szereztem még egy adag gondot magamnak – de nem is én lennék, ha ez nem így lenne. Egyelőre az van, hogy Mini tavaszig egy ismerősnél lesz bértartásban, addig megtanulok rajta lovagolni, aztán csakúgy, mint nekem, neki is kell valami szállást intézni NSZK-ban. Legalább neki ennie lesz mit, hiszen a földem most legelő.

Mi lesz?

Most, hogy már van valamim, van is miről írni. Bár az is sok oldalt töltene meg, hogy leírjam, hogyan jutottam hozzá, tősgyökeres pestiként hogyan szembesültem a földtörvénnyel, az hány álmatlan éjszakát okozott, hogy közeledett a határidő, amit úgy láttam, hogy azután mindennek vége, nincs több remény, meg aztán ahogy végül sikerült.

Nézzük inkább azt, ami van. Somogy megye észak-nyugati részén, egy 450 fős faluban – amit itt nem neveznék meg, hívjuk csak NSZK-nak – vettem egy romos házat, amihez közvetlenül kapcsolódik 1,5 hektár föld. A ház annyira romos, meg annyira nem szalmabálából épült, hogy a legnagyobb értéke az anyag (tégla, fa, pala (sajnos nem cserép)), ami benne van. El fogom bontani. A telken van vezetékes víz, de az minek, hiszen van kút is, ugyan csak ásott, de azt mondják iható a vize. A biztonság kedvéért én azért fúratok is egy kutat. Van áram, illetve most nincs, mert le van kötve, sőt kb. 150 méterre van a szélessávú internet utolsó oszlopa – a mobil internet elég gyengén megy, de amúgy az is elég lenne ahhoz, hogy dogozzak, meg tanuljak.

Jut eszembe, tanulni: az ingatlant pont a falu polgármesterétől vettem meg, és igen jól összemelegedtünk, örül, hogy jövök ezekkel a tervekkel, mert őt tényleg (immár 19 éve) foglalkoztatja a falu lakosságának hogyléte, és számára is szomorú, hogy a közeli városba, a Tescoba járnak zöldségért. Mondta, hogy majd segít, mert lehet egy csomó mindenre pályázni, bár hirtelen nem tudta, mire, ha én nem akarok gépeket használni. Mindegy, azért ebben egyetértettünk, viszont akkor nekem ehhez bizonyos feltételeknek eleget kell tennem, szóval gyorsan – még a tavalyi OKJ oktatási törvény érvényessége alatt – jelentkeztem is az Aranykalászos gazda képzésre. Februárban már vizsgázom is, szóval nem igazából fogok többet tudni annál, mint amit tudok most, viszont lesz róla papírom.

A házam a falu szélén van, s a földnek is a túlvégén, szóval a legközelebbi szomszédom jó 200 méterre van. Kifelé egy kb. 50 hektáros szántóval vagyok határos, amire ha jól láttam éppen búzát vetettel: mekkora lenne, ha éppen onnan tudnám megszerezni a házamhoz szükséges szalmabálákat?! Mondjuk, ahogy korábban a környéket jártam, inkább a körbála és a nagybála volt jellemző, de ne adjuk fel a reményt. Meg aztán a ház: még az ünnepek előtt felvettem a kapcsolatot a Szalmabála Építők Egyesületnek egyik mérnökével, de épp az ünnepek miatt elég döcögősen megy a dolog, viszont azt ő is megerősítette, hogy a tervezés/engedélyeztetés általában fél év. Na, arra nekem nincs időm. Július végén már a bálákat kell behoznom a kész faszerkezethez. Szóval most egy kicsit para, de meglátjuk.

Addig is bontom a régit, ami tömör kistéglákból van, szóval nagyon jó lesz az új ház belső falaihoz, hogy hőtömegként szolgáljanak. Na de ezt is hogy képzelem? Április végéig kell alkalmazásban lennem a jelenlegi munkahelyemen, mert addig van az exfeleségem lakására lakáshitelem (nagyon jóban vagyunk, nem panaszként mondom), aztán csak szabadúszóként dolgozom, ahhoz meg már csak a laptopom kell, meg… meg vettem egy furgont. A furgont, azt eleve beleszámoltam az építkezési költségekbe, mert egyszerűen visszahozza az árát, jobban megéri egy használt furgont venni, mint aztán szállítási költségeket fizetni, meg nagyobb a szabadság is. Ugyanakkor lakni is lehet benne. Na, jó, aludni. De hát ilyet sem csináltam fiatalon, most ezt is bepótolom. Hippi busz. Az lesz.

Indul

Mondhatnám, hogy ez a kezdet, ami így is van, de meg kell jegyeznem, hogy ugyanakkor 4 hónap folyamatos keresgélés eredménye:

WP_20131212_012

Romos ház, 1,5 hektár föld. Igen, indulásra jó lesz.

Kiköltözve

Tegnap reggel átadtam az új tulajdonosának a házamat. Papíron birtokba még nem veszi, csak amikor a teljes vételárat kifizette. Most viszont már fizetett annyit, amennyit építési telekre és földterületre költenék, így lelkesebben tudok keresgélni.
Ezért is tartottam egy kis szünetet a blogolásban, mert a pakolászással bizony nem úgy haladtam, ahogy szerettem volna. Elképesztő, mennyi dolgot halmoz fel az ember még úgy is, hogy rövid időn belül, lényegében háromszor pakolásztam át az összes holmim, és közben folyamatosan szelektáltam.
Reggel, amikor kiléptem a kertkapun, majdnem vissza sem néztem, aztán eszembe jutott, hogy ezt nem így szokták csinálni, úgyhogy csak megfordultam. Néztem, néztem a házat, amit magunk építettünk, és amiben egy kisebb megszakítással 22 évig laktam. Vártam, hogy elérzékenyülök, esetleg elszomorodom, vagy valami ilyesmi, de semmi. A sok jó mellett sok bonyodalmat és szomorúságot is okozott nekem ez a ház, ráadásul olyan régen vártam már, hogy eladhassam. Rengeteg munkám van benne, de valahogy sosem éreztem teljesen magaménak, és mindig tudtam, hogy átmenetileg élek ott, egyszer majd tényleg magamnak építek házat, és most úgy tűnik erre is sor kerülhet.